Heinz fogadás

Számos oka lehet annak, hogy az ember sportfogadásra adja a fejét. Van, aki szimplán csak unatkozik, és azért néz ki pár meccset estére. Van, aki állítása szerint így jobban képes átélni a az adott mérkőzést. Sokkal inkább szívén viseli az eredmény alakulásának a sorsát. Vannak, akik minden nap játszanak, és vannak olyanok is, akik csak a nagyobb tornák alatt tévednek a lottózóba vagy az online felületekre.

Egy dolog azonban a játékosok nagy részében közös. Ez pedig az, hogy szeretnek nyerni. Nyerni pedig akkor jó, ha profittal kecsegtet. Ennek hiányában ugyanis bizonyos idő után kifuthat az ember a pénzéből. Ezt pedig senki sem akarja. Ennek hatására elkezdik keresni a számukra legkedvezőbb sportfogadási stratégiát. Azt, amely a legközelebb áll az adott egyén fogadási szokásaihoz.

Sokan örökké kutatják a hozzájuk illő módszereket. Ahhoz, hogy te megtaláld a tiedet, az alábbi Heinz fogadásról szóló cikkünkkel leszünk a segítségedre. Lehet ugyanis, hogy éppen pont ez a te nyerő fogadási formád. Töviről hegyire körüljárjuk majd a témát.

Szó lesz az előnyökről és hátrányokról, arról, hogy kiknek ajánljuk ezt a fogadási formát és hogy milyen oddsokat érdemes a szelvényre válogatnod. Elméleti alapokkal kezdve először ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat a Heinz fogadással kapcsolatban, Végül pedig egy gyakorlati példán keresztül is illusztráljuk a fogadás működését. Tarts velünk, nem fogod megbánni!

A legjobb online bukmékerek útmutató Heinz fogadás

Szakértői értékelés
Fénypontok
 
Üdvözlő bónusz
99/100 Ismertető
35T HUF
100% az 1. betétnél
Látogatás 22bet
  • Statisztikák, élő sportesemények, és szinte minden sportág
  • forintban és magyar nyelven is fogadhatsz
  • ázsiai hendikeppel
95 Payout Ratio
35T HUF 100% az 1. betétnél
Látogatás 22bet
  • Statisztikák, élő sportesemények, és szinte minden sportág
  • forintban és magyar nyelven is fogadhatsz
  • ázsiai hendikeppel
22bet Ismertető
98/100 Ismertető
35T HUF
100% az 1. betétnél
Látogatás 20bet
  • Különféle fogadási piacok
  • GYIK szekció elérhető
  • Népszerű kriptovaluták használata
93 Payout Ratio
35T HUF 100% az 1. betétnél
Látogatás 20bet
  • Különféle fogadási piacok
  • GYIK szekció elérhető
  • Népszerű kriptovaluták használata
20bet Ismertető
97/100 Ismertető
52T HUF
100% az 1. betétnél
Látogatás Ivibet
  • Remek labdarúgás kínálat, akár élőben is
  • Online stream az élő fogadási felületen
  • VIP program a leghűségesebb ügyfeleknek
95 Payout Ratio
52T HUF 100% az 1. betétnél
Látogatás Ivibet
  • Remek labdarúgás kínálat, akár élőben is
  • Online stream az élő fogadási felületen
  • VIP program a leghűségesebb ügyfeleknek
Ivibet Ismertető
96/100 Ismertető
1BTC
Üdvözlő Bónusz
Látogatás Vave
  • Üdvözlő bónusz BTC 1 értékben
  • A legjobb kripto fogadási felület
  • Havi pénzjutalmak VIP tagoknak
94 Payout Ratio
1BTC Üdvözlő Bónusz
Látogatás Vave
  • Üdvözlő bónusz BTC 1 értékben
  • A legjobb kripto fogadási felület
  • Havi pénzjutalmak VIP tagoknak
Vave Ismertető
95.6/100 Ismertető
35T HUF
100% az 1. betétnél
Látogatás Select.bet
  • Nagyon jó esélyek
  • Egyszerű használhatóság és felhasználóbarát design
  • Szép és elérhető élő fogadási opció
95 Payout Ratio
35T HUF 100% az 1. betétnél
Látogatás Select.bet
  • Nagyon jó esélyek
  • Egyszerű használhatóság és felhasználóbarát design
  • Szép és elérhető élő fogadási opció
Select.bet Ismertető

Alapvető tudnivalók — A Heinz fogadás bemutatása

azsiai hendikep fogadashoz

A Heinz fogadás egy system fogadási forma. Ezt magyarul leginkább összetett kombinációs fogadásnak fordíthatjuk. Ezeknek a fogadási formáknak nagy előnye a sima kombinációs fogadásokkal szemben, hogy nem kell az összes, általunk megjátszott tippnek bejönni ahhoz, hogy nyerjünk. Ilyen összetett fogadási forma a trixie fogadás, a patent fogadás, a yankee fogadás vagy éppen a Heinz fogadás is.

Biztos már a cikk kezdete óta azon gondolkodsz, hogy miért neveznek el egy fogadási formát egy ketchup márkáról. Az összefüggés nem csupán annyi, hogy mindkettő népszerű a saját piacán, bár ez is kétségkívül igaz. Heinz fogadás során a megtippelt 6 eseményből keletkezik összesen 57 fogadás. Így pedig ezt a fogadási formát szívesen hozzák párhuzamba a világhírű szószgyártóval, amelynek híres szlogenje az “57 varieties”, azaz 57 termék. Ez a szlogen a termékek csomagolásán is szerepel már évtizedek óta, így beleégett az emberek tudatába.


Mikor jó nekem a Heinz fogadás?

Ahogy az előző fejezetben is említettük, Heinz fogadás esetén hat tippre lesz szükséged. Ha a sok kinézett meccsből nem tudsz kiválasztani például négyet egy biztosabb szelvényhez, akkor kézenfekvő lehet a Heinz fogadás számodra. Négy helyes tipp esetén nagy eséllyel profitot könyvelhetsz el. Amennyiben pedig az a maradék kettő is bejön, amit nem akartál lehagyni a szelvényről, akkor a mennyekbe is repíthet a győzelem mámora.

A hat, általad kiválasztott oddsok kombinációiból a sportfogadó oldal algoritmusa generál neked 57 különböző fogadást, azaz 57 különböző terméket, ahogy a Heinz szlogenje is szól. Ez az alábbiak szerint tevődik össze.

15 darab kettes kötésű fogadásból, 20 darab hármas kötésű fogadásból, 15 darab négyes kötésből, 6 darab ötös kötésű, és egy darab hatos kötésű fogadásból. Ennek az 57 fogadásnak a megjátszásához természetesen 57 egységnyi alaptétre lesz szükséged. Ez 1,000 forintos alaptét esetén 57,000 forint befektetést jelent. Az azért már egy elég erős tétösszeg.

Bemutatkozik a nagytesó — Avagy a Super Heinz fogadás

Ha Heinz fogadásról esik szó, akkor érdemes megemlíteni a nagy testvért is: a Super Heinz-et. Itt nem hat, hanem hét eseményre lesz szükségünk. Ezekből összesen 120 fogadásunk keletkezik. A százhúsz tét 21 darab kettes kötésű, 35-35 darab hármas és négyes kötésű, szintén 21 darab ötös kötésű, 7 darab hatos kötésű, valamint 1 darab hetes kötésű fogadásból tevődik össze.

A tét értelemszerűen már 120 egységnyi alaptét, a 120 fogadás miatt. Ez pedig már több, mint a duplája a Heinz fogadás tétjének. Akkor érdemes Super Heinz fogadást kötnöd, ha mindenképp 7 eseményt szeretnél megjátszani. Méghozzá a Heinz fogadáshoz hasonló konstrukcióban.

Ahogy a tét, a nyeremény is sokszoros lehet, viszont ezt már tényleg csak rutinos játékosoknak ajánljuk. Ha mind a hét tipped bejön, akkor sokszorosa lehet a nyereményed annak, amennyit sima hetes kötésben nyertél volna. Ennek viszont ára van, ami pedig a 120-szzoros tétösszeg.


Maximalizáld a lehetőségeid — Aki mer, az nyer!

Az tehát eddig világos, hogy Heinz fogadás esetén hat eseményre kell tippelned. Ezekre összesen 57 egységnyi alaptétet kell felraknod. Papíralapú fogadásnál a hat tipp bejelölése után ki kell választanod a Heinz fogadás rubrikát. Online sportfogadás esetén pedig csak annyi a dolgod, hogy a Heinz fogadás opció alatt tedd meg a tétjeidet.

Az 57 fogadás előállítása automatikusan működik. A sportfogadás oldal algoritmusa végzi ezeket, automatikusan. A hat választott eseményt az egyszerűség kedvéért jelöljük az angol ábécé betűivel: A, B, C, D, E és F. Ezeknek a kombinációit fogadod meg Heinz fogadással. A kettes kötések a következők lesznek: AB, AC, AD, AE, AF, BC, BD, BE, BF, CD, CE, CF, DE, DF és EF.

A hármas kötéseknél is ez a logika: ABC-től kezdve az összes lehetséges variációt megjátszod. Végül pedig az utolsó fogadásod, a a hatos kötés lesz az ABCDEF. Ez csak akkor lesz nyertes, ha az összes tipped bejön. Sőt, ilyenkor nem csak a hatos kötésed lesz nyertes, hanem azzal együttesen az összes többi opciód is. Fontos megjegyezni, hogy egyes kötésekre nem hoz létre fogadást sem a  Heinz fogadási forma, sem pedig a Super Heinz.

Amennyiben csak egy tipped bizonyul helyesnek a hatból, sajnos nem leszel jogosult nyereményre. Ha ez elsőre leírva bonyolultnak tűnik, ne ijedj még meg! A következő fejezetben konkrét oddsokkal és téttel hozunk példákat a Heinz fogadás működésére. Ezek segítségével pedig te is könnyedén megérted majd annak működését.

Hogyan lehetséges három nyertes meccsel pluszban maradni?

Első körben vegyünk azt az eshetőséget, hogy az általunk választott hat tippből három nyert. “A” kimenetel szorzója legyen 3.00, “B” szorzója legyen 3.50, “C” szorzója pedig legyen 5.00. Az alaptét 1,000 forint. Ebben az esetben az alábbi szelvényeink nyertek: AB, AC, BC és ABC, három darab kettes kötésű és egy darab hármas kötésű szelvény.

A kettes kötések közül így AB szorzója 3.00 x 3.50, tehát 10.50, AC eredője 3.00 x 5.00, azaz 15.00, BC szorzója pedig 3.50 x 5.00, vagyis 17.50. A hármas kötésű fogadásunk eredője pedig 3.00 x 3.50 x 5.00, vagyis 52.50. Az kettes kötésekből ezek alapján nyersz 10,500 forintot, 15,000 forintot és 17,500 forintot.

A hármas kötésed pedig az 52.50-ös eredő miatt, 52,500 forintot garantál számodra. Könnyedén kiszámolhatod, ez a négy összeg összesen 95,500 forintot jelent számodra. Mindösszesen három nyertes fogadással. A profitod így 95,500 – 57,000 = 38,500 forint. Elég jól hangzik szerintünk.

Ahogy látod, kellettek a magas szorzók ahhoz, hogy 3 mérkőzéssel is pluszban legyél, de egyáltalán nem lehetetlen. A lényeg az, hogy a 3 győztes tipped szorzója magasabb legyen, mint a 3 elbukotté.

Mi történik, ha csak két fogadásom nyer? Maradjunk az előbbi példánál, annyi változtatással, hogy “A” esemény szorzója legyen 19.00. Ilyen szorzót pontos eredményre való tippeléssel, vagy kosárlabda döntetlennel könnyedén találhatsz. A másikat tartsuk meg, tehát “B” maradjon 3.50. Ebben az esetben csak az AB fogadásod lesz nyertes, azaz 19.00 x 3.50 lesz az eredő szorzód, ami 66.50.

A nyereményed 1,000 forint x 66.50 lesz, vagyis 66,500 forint. A profitod így is 9,500 forint, bár ehhez kellett egy nagyon magas extra odds is. Két jó tippel akkor vagy pluszban, ha a két odds szorzata meghaladja az 57-et, hiszen ennyiszer játszottad meg az alaptéted a fogadás megkötésekor.

Amennyiben kisebb szorzókkal nyersz, akkor is jogosult vagy természetesen a nyereményre. Például 3.00 és 10.00 oddsok eltalálása esetén az eredő odds 30.00, vagyis 1,000 forint alaptét mellett a nyeremény 30,000 forint. Ezzel -27,000 forint lesz a profitod, de legalább a veszteséget csökkentetted 30,000 forinttal, amelyet visszanyertél az össztétedből.


Pro és kontra — A Heinz fogadás előnyei és hátrányai

PRO — Heinz fogadás

  • Labdarúgás piachoz könnyen illeszthető fogadási forma. A Heinz fogadás tökéletesen passzol a labdarúgáshoz. Ha focira szeretsz fogadni, viszonylag több meccsre és nagyobb tétben, akkor a Heinz fogadás neked való lesz. Nem fogsz bosszankodni, ha az utolsó percben megy el egy mérkőzés, hiszen így is számos fogadásod nyertes lehet.
  • Számos nyerési esély. Ellentétben a trixie vagy a patent fogadással, itt nem 4 és 7, hanem összesen 57 lehetséges fogadást nyerhetsz meg. Már kettő helyes tipp esetén is nyereményre leszel jogosult. Ha pedig mind a hat tipped bejön, akkor alig tudod majd kockás füzetben kiszámolni a nyereményed, annyi pénz üti majd a markod!
  • A legtöbb nívós irodánál elérhető. A Heinz fogadás széles körben elterjedt, tehát a legtöbb sportfogadási oldalon tudsz ilyen formában fogadni. Új oldalra való regisztráció esetén javasoljuk azért, hogy mindenképp kérdezz rá az online chaten, hogy van-e Heinz fogadási lehetőség.

KONTRA — Heinz fogadás

  • Kezdő játékosoknak nem ajánljuk. A nagy összegű tét és a sok kiválasztandó odds miatt első körben inkább a gyakorlott játékosoknak ajánljuk a Heinz fogadást. Amennyiben viszont nagyon lelkes kezdő játékos vagy, cikkünk olvasása után bizonyára már képben leszel a Heinz fogadással. Ebben az esetben azt javasoljuk, ha mindenképp szeretnéd kipróbálni, először kis téttel tedd mindezt, hiszen 57 x 100 forint is már 5,700 forint.
  • Minimum közepes szorzókat kíván. Csupa alacsony szorzóval itt sem érdemes telepakolnod a szelvényed. Gondolunk itt a stabilan 1.50 alattiakra, hiszen ahhoz minimum 4-5 tippednek be kell jönni, hogy így is profitot termelj. Mi a 3.00 körüli szorzókból is raknánk a szelvényre, hogy már három nyertes eseménnyel is pluszban lehess.
  • Magas össztét. Az 57 fogadás miatt 57 egységnyi tétre is van szükséged, amely elég jelentős befektetést jelent, főleg visszafogottabb játékosok esetén. Figyelj oda nagyon, mert könnyen elkaphat a gépszíj és gyorsan nullázhatod az egyenleged, ha nem játszol megfontoltan.

Mekkora oddsokkal érdemes nekivágni a Heinz fogadásnak?

Heinz fogadás esetén ökölszabály, hogy három győztes tippnél már pozitív a mérlegünk, amennyiben a nyertes tippjeink szorzója magasabb a vesztes tippjeink szorzóinál. Hatból tehát hárommal már nagy eséllyel pluszban jövünk ki. Ehhez viszont kellenek a nagyobb szorzók is. Mi a stabil 3.00 körüli, vagy inkább afeletti szorzókat javasoljuk ehhez. Ezeket könnyedén elérheted labdarúgás piacon is.

Rangadókon például vendég sikerre, vagy döntetleneknél bőven kínálnak az irodák ekkora oddsot. Ha két nyertes tippel is pluszba akarunk kerülni, akkor javasolunk egy 20.00 körüli bombameglepetést is kínálatba. Ez egy 3.00 szorzóval kominálva már 60.00 eredő odds, amely meghaladja az 57 tétegység árát.


Bónuszok és promóciók a Heinz fogadás háza táján

bonus HU

Ajánlunk, hogy Heinz fogadás kötése előtt érdeklődj a sportfogadó irodánál, hogy van-e lehetőség gyűjtő bónuszra. Sok oldal kínál többszörös kötések esetén néhány extra százalékot. Ezek még jobban megfejelik az amúgy is busás nyereményeidet. Hat oddsnál már valószínűleg joggal számíthatsz bónuszra.

Mivel ez ingyen van, érdemes élni a lehetőséggel, ha adott. Továbbá érdemes olyan fogadóiroda után nézni, amely rendelkezik ilyen és ehhez hasonló promóciókkal. Ne légy rest, menj utána az ilyen ajánlatoknak, hátha kínál neked valami extrát a szolgáltató a fáradozásaidért. Hidd el, meg fogja érni!


Ha valami másra vágysz — Alternatívák a Heinz fogadásra

Heinz fogadás kötéséhez hat, általad helyesnek gondolt kimenetelt kell választanod a fogadó szelvényedre. Ez azonban nem mindig olyan egyszerű. Van, hogy az embernek csak 2-3 jó tippje van az adott napra. Ilyenkor nehezünkre eshet kiválasztani a további szorzókat. Ha nem vagy biztos a dolgodban, nem is érdemes kockáztatni, főleg az 57-szeres alaptéttel. Nézzünk hát pár példát a kevesebb eseményre való fogadásra.

Trixie fogadás esetén elég 3 tuti tipp. Ezekből 4 fogadást készít neked a rendszer, szemben a Heinz-nél található 57-tel. A trixie fogadáshoz hasonló még a patent fogadás, ahol ugyancsak három kiválasztott oddsra van szükséged. Itt viszont egyes kötésekben is megfogadod az eseményeket, így pedig 7 fogadásod keletkezik. Ezeket a fogadásokat az egyszerűségük miatt a kezdő játékosoknak is szívesen ajánljuk. Érdemes viszont megjegyezni, hogy főképp csak 2.00, vagy annál nagyobb szorzókkal működnek jól.

Ha a három túl kevés, viszont a hat meg már túl sok, akkor a yankee fogadást ajánljuk a számodra. Itt 4 eseményt kell kiválasztanod, amelyekből 11 fogadást készít neked a rendszer. Értelemszerűen az alaptét is tizenegy alkalommal kerül megjátszásra. A patenttal ellentétben itt nem nyersz, ha csak egy tipped helyes. Legalább kettőnek kell ülnie a nyereményhez. A tét viszont még mindig jóval kevesebb, mint a Heinz fogadásnál.

Ha jó lesz neked az a hat odds, amit a Heinz kínál, de szeretnéd bebiztosítani magad az egyes szorzókkal is, akkor a Lucky 63 lesz a te kombinációs stratégiád. Ugyanúgy működik, mint a Heinz fogadás, csak kiegészül a hat egyes kötésű fogadással is. Valamit valamiért: 57 helyett 63 egységnyi alaptéttel kell játszanod itt. Ha pedig még ennél is többre vágysz, ajánljuk neked a fentebb említett Super Heinz formát, vagy éppen a Goliathot. Utóbbinál már 8 tippre lesz szükséged, amelyből 247 fogadásod keletkezik. Választék tehát bőven van!


Gyakran Ismételt Kérdések a Heinz fogadással kapcsolatban

Hogyan tudok Heinz fogadást kötni?

Szükséged lesz hat, számodra szimpatikus oddsra, és 57 egységnyi alaptétre. Ezekből lesz összesen 57 fogadásod. Ezt úgy képzeld el, hogy 1,000 forint alaptét esetén 57,000 forintba kerül neked a fogadás. A hat tipp kiválasztása után be kell jelölnöd a Heinz fogadás lehetőségét, a rendszer pedig automatikusan el is készíti neked a szelvényeidet. Semmivel sem bonyolultabb, mint egy sima hatos kötés, csupán nagyobb anyagi befektetéssel jár – meg jobb nyerési esélyekkel!

Elég egy helyes tipp a nyereményhez Heinz fogadás esetén?

Nem, legalább két tippednek helyesnek kell lennie. Az 57 fogadás nem tartalmazza az egyes kötéseket. Két jó tipp esetén viszont már nyersz. Amennyiben elég magasak az oddsok, még akár pluszban is lehetsz. Három tipp felett pedig már szinte borítékolható a profit, ha az erősebb szorzóid bizonyulnak helyesnek.

Telefonon is tudok Heinz fogadást kötni?

Természetesen! Ugyanúgy kell hozzálátnod, mintha sima hatos kötést fogadnál. Hat kiválasztott odds esetén felajánlja az oldal a Heinz fogadás lehetőségét, itt kell kiválasztanod ezt az opciót. Ez telefonon ugyanúgy működik, mint asztali gépen. Ha pedig van mobilos applikációja a kedvenc sportfogadási oldaladnak, akkor még egyszerűbb dolgod lesz.

Élő fogadást is tudok kötni?

Élő felületen is működik a Heinz fogadás, viszont itt résen kell lenned, hiszen az élő oddsok gyorsan változhatnak. Előfordulhat, hogy mire kiválasztod a hat kimenetelt, addigra valamelyiket leveszik a terítékről, vagy radikálisan változik a szorzója. Főképp inkább pre-match fogadásokhoz ajánljuk, de a döntés lehetősége természetesen megvan számodra.

Többszörös kötést meg tudok játszani?

Igen, tekintve hogy a Heinz fogadás eleve egy összetett kombinációs fogadási forma, más néven system fogadás. Az algoritmus automatikusan kalkulálja neked az 57 fogadást a hat megjátszott tippedből. 15 darab kettes kötésed lesz, 20 darab hármas kötésed, szintén 15 darab négyes kötésed, 6 darab ötös kötésed és egy darab hatos kötésed. Így tevődik össze az 57 fogadás.

Van lehetőségem korai kifizetésre?
Amennyiben az online sportfogadás oldalad rendelkezik ezzel a lehetőséggel, úgy Heinz fogadás alkalmával is élhetsz ezzel az opcióval. Természetesen adott pillanatokban az oldal korlátozhatja ennek a hozzáférhetőségét, de ha jó pillanatban akarod kivenni a pénzed, akkor akár jobban is járhatsz, mintha a szerencsére bíznád magad.

Játssz ésszel! — Felelősségteljes sportfogadás

Csapatunk fontosnak tartja a felelősségteljes játék promótálását, így ahogy a korábbi cikkeinknél már megszokhattad, most is szeretnénk felhívni erre a figyelmed. Hiszünk abban, hogy ezt nem lehet elégszer megemlíteni, hiszen a sportfogadás mégiscsak egy játék. Tegyél róla, hogy a játék az minden esetben maradjon játék, és ne váljon létfontosságú kérdéssé.

Mindig csak tiszta fejjel fogadj és megfontolt döntéseket hozz a pénzügyek terén. Egy negatív szériában sose fogadj hirtelen felindulásból, hogy gyorsan visszanyerd az elvesztett téted. Ilyenkor jó eséllyel csak újabb bukás vár rád. Olyan stratégiát alkalmazz, amely a leginkább illik a fogadási szokásaidhoz.

Felesleges a nagy nyeremény reményében 6-7 eseményre is tippelned, ha neked egyébként általában a kettes vagy hármas kötések fekszenek. Amennyiben segítségre van szükséged, bátran keress fel ezzel foglalkozó oldalakat vagy szervezeteket. Hidd el, sokkal többen járnak veled azonos cipőben, mint te azt gondolnád!