Labdarúgás: Liverpool vs Manchester City – Angol Labdarúgó Szuperkupa – 2022.07.07.

angol szuperkupa

Liverpool vs Manchester City

A Londoni Wembley-ben megrendezésre kerülő Liverpool FC vs Manchester City FC mérkőzés 2022. július 7-én 19:15-kor kezdődik. Az Angol Szuperkupa, amit évente rendeznek meg az FA kupa győztese és az FA Premier League bajnoka között, egyenértékű sok más ország szuperkupájával. Nem csak nézőként, de fogadóként is érdemes ezt a mérkőzést figyelemmel kísérni és a legjobbra megtenni tétjeinket.

Az alábbiakban összeszedjük mind a két nagy múltú csapat eddigi eredményeit, alapinfóit és a lehetséges kimenetelt. A legvégén pedig eláruljuk, hogy melyik fogadási irodánál és mekkora szorzóval tudod megtenni tipped, ha a legmagasabb kifizetésekre szeretnél szert tenni.


 A Liverpool FC – Vörösök

1982-ben alapították a csapatot és jelenleg az angol első osztályban szerepel. A bajnoki címeket tekintve pedig a második legeredményesebb csapat. Tizenkilencszer voltak angol bajnokok, hétszeres FA Kupa győztesek, nyolcszoros Ligakupa győztesek. Mindemellett pedig tízen ötször nyerték meg a Szuperkupát, de nemzetközi sikereket is tudnak felmutatni. Ilyen például a Bajnokok ligája, ahonnan a trófeát hatszor is haza vihették és az UEFA kupát, illetve az Európai Szuperkupát négyszer is magukénak tudhatják.

Az elmúlt két évben a csapat, folyamatos sikereket mutatott fel, ami igazán példaértékű. Ha közelebbről is megnézzük a 2021 és 22-es statisztikai adataikat, akkor láthatjuk, hogy eredmények többségében győzelemmel zárultak, de találhatunk köztük vegyesen döntetlen eredményt és vereséget is. 2021-ben a Premier Liga 42 mérkőzéséből nem kevesebb, mint 24 győzelemmel, 7 döntetlennel és 11 vereséggel szálltak ki. Míg 2022-ben az eddig lejátszott 19 mérkőzés során 16 győzelemmel és csak három döntetlennel zártak végül. Az idei szezont nagyon erősen kezdték és igyekeznek tartani a pozíciójukat, hiszen több sikert is arattak az Angol FA-kupa és EFL- kupa mérkőzésein is.

liverpool 2


A Manchester City FC – A Kékek

A Manchester City Football Club 1880-ban alakult meg, de a mai nevüket 1894-től viselik. Az angol felső osztályban játszó labdarúgó klubként pedig óriási népszerűségre tesznek szert. Egy igazán sikeres és céltudatos csapat a futball történetében számtalan győzelmet tudhatnak magukénak. Hétszer is nyertek angol bajnokság trófeát, emellett hatszor volt kupagyőztesek. Nyolcszor voltak Ligakupa győztesek, és a KEK -et is meghódították egyszer az évek alatt.

Az elmúlt két években sikert sikerre halmoztak, és ha megfigyeljük a 2021/22-es éveket statisztikailag akkor láthatjuk, hogy folyamatosan fejlődnek. 2021-es évükben az Angol Permier Liga megmérettetéseiből, 44 meccsből 36 győzelemmel zárult, míg 6 vereséget és 2 döntetlen tudhatnak magukénak. Persze az Európai Bajnokok Ligája csoportköreit is szép számmal nyerték azért akadtak egy-két vereség is. Az Angol FA és EFL cup mérkőzésein is többségében győzelemmel zárták a mérkőzéseket. Az idei évet is elég erősen kezdték az eddigi Premier kupa részvételeken, ahol 19 mérkőzésből 14-szer nyertek, 4 döntetlen eredmény született és 1 vereség is bekerült a csapat bizonyítványába. Az FA kupán idén egy mérkőzés kivételével minden mérkőzést megnyertek, és az Európa Bajnokok Ligája mérkőzéseit is egy döntetlen és egy vereség mellett többségében pozitív eredménnyel zárták. Tehát a fentiek alapján érdemes megfontolni, hogy tippünket erre a csapatra tegyük, hiszen hatalmas eredményeket mutattak fel és a játékuk kiváló.

man


 Sportfogadási ajánlatunk

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed e mérkőzésre, ajánljuk figyelmedbe a 22Bet fogadó irodáját, és ha itt megteszed tipped a Manchester City FC csapatára 2.435-ös szorzóval ajándékoznak meg a teljes meccsre megtehető fogadási ajánlat esetén.

22bet Bónuszfeltételek 99/100
  • valami
  • valami
  • valami
35T HUF Üdvözlő bónusz Látogatás 22bet