Udinese - Juventus Tipp és odds-ok (23.06.04)

Előrejelzés és fogadási odds-ok a 2023 június 04-i Udinese - Juventus Serie A meccsre. Juventus-nak itt muszáj lesz nyernie az EL lehetőségért.
Team 1 Logo LLLWD
04.06.2023 Dacia Arena (Udine) 21:00
Team 2 Logo LLLWD
Legjobb tipp: Vendég győzelem 2,00 Látogatás bet365

Udinese – Juventus Fogadási Tipp (2023.06.04)

Vasárnap az olasz Serie A idei legutolsó meccseit láthatjuk. Jelenleg még kérdéses lesz Juventus sorsa is, hiszen ha Udinese ellen nyernek, akkor még bekerülhetnek az egyik EL helyre.

A hazai klubnál a fiatalabb szurkolók már nem is emlékeznek arra az időre, amikor a csapat az egyik legjobb volt a ligában. Még 2012-ben is a harmadik helyig fel tudtak menni. Az utóbbi 10 évben viszont a középmezőny hátsó részén helyezkedtek. Tavalyi 12-ik pozíciójukon sem tudtak semmit javítani. Idén is ott fognak végezni, de még hátrébb kerülhetnek. Juventus idei szezonja nagyon hullámzó volt. 10 pontot levontak tőlük, majd ezt visszavonták és most megint 10 ponttal hátrébb vannak. Így viszont csak a hetediken vannak, ami a tavalyi negyedikhez képest gyenge sajnos. Ennek ellenére a csapat idén jobban játszik és már a harmadikon lennének, ha nem lett volna megrovás. Most muszáj lesz nyerniük, ha legalább az EL-re be akarnak kerülni.

A bukmékerek az utolsó fordulóban már nem adnak nagyon alacsony szorzót senkinek. Juventus győzelmére egy egész magas 2,00-s odds-ot írtak ki.

Udinese Csapat Hírek

A hazaiak szezonja hihetetlenül kezdődött, de sajnos 2023-ban eddig nem szereztek túl sok pontot. Eddig összesen négyszer tudtak 3 pontot szerezni Sampdoria (1:0), Empoli (1:0), Cremonese (3:0) és pár hete Sampdoria (2:0) elleni meccsükön. Ezen kívül AC Milan-t is sokkolták egy hazai nagyon szép 3:1-es győzelemmel. Itt tökéletesen megállták helyüket és ellenfelük csak büntetővel szerzett gólt. Sajnos kikaptak Juventus-tól (1:0), Bologna-tól (2:1), Torino-tól (1:0), Inter-től (3:1), Bologna-tól (3:0), AS Roma-tól (3:0) és sajnos még Lecce-től (1:0) is áprilisban. Ez a meccs után viszont Napoli-bal egy döntetlent kihoztak (1:1), ami sikerült Empoli, Verona, Sassuolo, Spezia, Atalanta és Monza ellen is. Sajnos az utóbbi 3 meccsük miatt lejjebb csúsztak. Megverte őket Fiorentina (2:0), Lazio (1:0) és legutóbb Salernitana ellen is kevesek voltak. Egy szoros 3:2 született, de még egy piros lapot is kapott a csapat.

Jelenlegi teljesítmény: 30% 3,80 győzelem Látogatás 1Bet

Juventus Csapat Hírek

A vendég pályán próbál visszavágni a sokszoros bajnok ellen. A csapat egy elég erős szezont játszott összességében. A visszakerült pontok miatt most Lazio mögött vannak a harmadik helyen a Serie A tabellán. Sajnos 2023-ban kikaptak Monza-tól (2:0), AS Roma-tól (1:0). Lazio-tól (2:1) és ami ennél is meglepőbb volt, Sassuolo-tól is. Napoli elleni meccsükön nem voltak favoritok és ellenfelük tényleg sokkal erősebb volt. Nem tudtak sok lehetőséget találni, így kikaptak 1:0-ra. Nekik még vissza volt egy Coppa Italia elődöntő, amit múlt hónapban lejátszottak Inter ellen. Itt sajnos kikapott a csapat egy szoros 90 perc után 1:0-ra. A csapat a ligában nemrég nyert Verona (1:0), Inter (1:0), Sampdoria (4:2), Torino (4:2) és legutóbb Lecce (2:1) ellen. Freiburg-ot megverni az EL-en márciusban nem volt nehéz, de a portugálokkal még nehezebb volt játszani. Szerencsére sikerült bekerülniük az elődöntőbe, de már otthon kiderült, hogy nem véletlenül nyerte meg a trükkös spanyol csapat a sok címét. Sajnos a visszavágón kaptak egy csúnya gólt a 95-ik percben, ezzel búcsút vettek a ligától. Legutóbb erre rá még egy kisebb csapat, Empoli is csúnyán megverte őket (4:1), illetve legutóbb AC Milan (1:0) is jobb volt.

Jelenlegi teljesítmény: 30% 2,00 győzelem Látogatás Unibet

Udinese – Juventus Összecsapás: A felállás

A hazaiaknál nyáron teljesen átalakult a keret. Kezdve Andrea Sottil edzővel. Eddig jónak tűnik az edző, hiszen egy ilyen vegyes helyről érkezett játékost össze tudott szoktatni annyira, hogy pontokat szerezzenek. A legtöbb játékidőt az új érkezőkből Nehuén Pérez (Atletico Madrid védő), Adam Masina (Watford védő), Kingsley Ehizibue (FC. Köln védő), Destiny Udogie (Tottenham védő), Sandi Lovric (FC Lugano középpályás) és Beto (Portimonense csatár) kapják. Az új védelem egészen erős tud lenni. Sajnos egy-két sérültjük nekik is van. Enzo Ebosse (védő), Gerard Deulofeu (csatár), Kingsley Ehizibue (védő) és Isaac Success (csatár) valószínűleg most sem fog játszani.

A vendég csapat sajnos nyáron megvált nagyon sok kulcs játékostól. A középpályáról távozott Antonin Barak (Fiorentina) és Ivan Ilíc (Torino), a csatároktól a tavalyi szezon legsikeresebb játékosa Mattia Zaccagi (Lazio) és Giovanni Simeone (Napoli), de a védőktől is elment Destiny Udogie (Udinese) és Koray Günter (Sampdoria). Majdnem a teljes keretet le kellett cserélni így nem csoda, hogy Marco Zaffaroni-nak gondjai vannak a csapatával. A csatárokhoz és a középpályához is sok kisebb csapatból érkeztek játékosok, de a télen érkezet jobb szárnyon játszó Cyril Ngonge annak ellenére, hogy Groningen-től jött egész jónak tűnik. Sajnos Pawel Dawidowicz (védő), Josh Doig (védő), Ondrej Duda (középpályás), Thomas Henry (csatár), Kevin Lasagna (csatár) és Dark Lazovic (középpályás) hiányozni fognak most is.

Udinese – Juventus Egymás Elleni Eredmények

Közös pályán már nagyon sokat játszott a két csapat és többször láthattunk már meglepő eredményeket tőlük. A 20/21-es szezon előtt például Udinese is nyert egyet (2:1). A szezonban viszont már Juventus mindkét fordulón erősebb volt (4:1 és 2:1). A tavalyi évben egy szoros 2:2-es döntetlennel kezdtek, majd az élcsapat visszatért egy 2:0-s otthoni győzelemmel. Idén pedig egy szolidabb 1:0-s győzelmet aratott Juve januárban.

Fogadási Tipp és Előrejelzés Udinese – Juventus (2023.06.04)

Szerintünk Udinese egy jobb formában akár nyerni is tudna otthon riválisa ellen, de sajnos most még a könnyebb meccseiket sem nyerik meg. Juventus játszatni fogja a legjobb játékosait is az utolsó fordulón, hiszen most még lehet esélyük a top 6-ba kerülni. Ez viszont AS Roma-n és Atalanta-n múlik, de mindenképp nyerniük kell. A legjobb tippünk egy biztos vendég győzelem lenne. A klub ebben a felállásban is 12 meccsből csak egyszer kapott ki ellenfelétől.

Legjobb tipp: Vendég győzelem 2,00 Látogatás bet365